2017-ben kezdődött a mese, amikor megláttam a Facebook-on egy fényképsorozatot, ahol rém egyszerűen felépítettek egy kerek reciproktetős házat a kezdetektől a végéig. Semmi fakszni csak pár oszlop ( a megfelelő helyen ), némi fal és azt mondhatnám, hogy készen is volt. Beleszerettem abba a házba, olyannyira, hogy akkor és ott megosztottam az ismerőseimmel, hogy ez álmaim háza. Sajnos az a profilom már nincsen meg, így nem tudom nektek visszakeresni.

Akkor még álmomban sem juthatott eszembe, hogy ez egyszer megvalósul, hiszen éldegéltünk az alföldi tanyánkon és azt gondoltuk, ott öregszünk meg… Aztán úgy alakult, hogy bő egy hónap múlva fel kellett húzzuk a nyúlcipőt, ha az integritásunkból valamit meg akartunk őrizni… Így adódott, hogy egy évvel később egy kicsi székely falu omladozó házában hitetlenkedve bámultuk azt a bodzavesszőkből alkotott húsz centiméter átmérőjű reciproktetős alkotmányt, ami elbírt a tetején három vaskos szótárat…

2018 februárjában elhatároztuk, hogy nincs más megoldás, mint felépíteni egy ilyen házat. Megterveztem. Három kör, amit hátul egy körív köt össze, és az szolgál majd mellékhelységekként. A körök 6 méter átmérőjűek, kettő szobaként funkcionál, a középső konyha. Addig is, amíg az időjárás alkalmassá nem vált a munkálatok elkezdésére, a férjem elkészítette a budit. A baj csak az volt, hogy 25 km-re a célhelytől. Az első megpróbáltatás tehát az volt, hogy a februári olvadó hó sarán keresztül felcibáljuk a dombra az első épületünket.

2018 áprilisában találtunk a faluban egy csűrt, ami lebontásra várt és az anyagért cserébe mi végeztük el a munkát. Ez volt az egyetlen dolog, amiben segítséget kértünk a család többi tagjától, így ezt szűken 2 nap alatt sikerült lebonyolítani és a telkünkre szállítani a hosszú gerendákat és a deszkákat.

Fűrészporral kijelölöltük a ház helyét. Nem volt egyszerű meghatározni, hová kerüljön, mert a telkünk túl keskeny volt, hogy teljes szélességében elférjünk, így alakult – szerintem tökéletesen – hogy a ház teljes hosszában déli fekvésű, tehát a hosszanti vonala merőleges délre.

Miután kirajzoltuk a magunk kezdetleges eszközeivel, következett az egyetlen gépi munka: a domboldal fazonírozása. Eredeti eszement ötletem az volt, hogy ássuk be magunkat a földbe… ez részben meg is valósult.

Megvolt hát az anyag, megvolt hát a hely, júniusban elérkezett az idő, hogy a tett helyszínére költözzön az egész család. Sátorba – természetesen.

Az az év valahogy nem kedvezett a sátoros építkezésnek. Feszt esett.

De férj kitartóan farigcsálta a gerendákat, hogy augusztusban végre felállítsuk az első kör szerkezetét.

Itt jegyezném meg, hogy az építkezéssel kapcsolatos őrült ötletek többsége tőlem eredet, de hát ötletet ontani sokan tudnak… Az én drága jó férjem technikai érzékét és találékonyságát dicséri, hogy ezeket MIND egytől-egyig meg is valósította. Csak ráböktem például, hogy három kört akarok, amik modulárisan felépíthetők és hátul a fölben össze vannak kötve és ő addig farigcsált, míg MEGCSINÁLTA!

Augusztus végére lett csak kész a tető. Még mindig kicsit hitetlenkedve láttuk, hogy ez az egyszerű szerkezet tényleg tart, méghozzá igen masszívan.

Szeptemberre megérkezett az éjjeli fagy, így kénytelenek voltunk a sátorból felköltözni a fal nélküli ház szalmázott tetőterébe. Összehasonlíthatatlan volt a klíma a sátor levegőjével. Újra kényelembe kerültünk.

Novemberig felhúztuk a falakat földből és szalmából, besaraltuk és az első hó beálltával leléptünk melegebb éghajlatra, hogy szállásért cserébe kecskékre vigyázzunk, de az egy másik történet. Az építkezést tavasszal folytattuk, én pedig egy másik bejegyzésben fogom folytatni.