Amióta megtanultam kötni, azóta vonzódok a gyapjúhoz. Utáltam minden műszálas fonalat, amivel a sors összehozott. Igaz, magamon se tudok elviselni semmit, ami nem természetes, sőt már az apám is ragaszkodott a pamut inghez, úgyhogy ez valahol a szuperérzékeny genetika lehet.

Amikor tanyára költöztünk, egyetlen vágy fűtött: saját birka, saját gyapjú, saját fonal. Nem mondom, hogy részben nem sikerült megvalósítanom, de nem voltam elégedett az eredménnyel. Valószínű azért, mert a birkáink gyapja nem volt megfelelő erre, na meg akkor még én is finnyásabb voltam a minőségre és a külsőségre. Ma már nem zavarna, de ma már nem tudunk juhot tartani.

No de térjünk rá arra, miért gondolom, hogy a gyapjú az egyik legjobb alapanyag az öltözékeimnek.

Miért érdemes gyapjúval próbálkozni?

A gyapjú évente “terem” a juhtartás melléktermékeként. Ma már sajnos sok gazda egyszerűen beássa a földbe a gyapjat, amit lenyír a juhairól, mert a fenének se kell. Mert hogy a gyapjat évente legalább egyszer le kell nyírni. De miért? – kérdezné az, aki a természetet okosnak tartja. A természet vitán felül okos, csakhogy a juhok háziasított állatok, amik a vad társaikkal ellentétben már nem vedlenek, mert ezt az ember több évszázadon keresztül elvégezte helyettük. Így ha a bundájuk nem lenne lenyírva, akkor vagy hőgutát kapnának a nyári melegben vagy pedig az összegubancolódott túlnőtt szőr nem lenne képes távol tartani a csapadékot az állat bőrétől. Tehát az állat jóléte kipipálva.

A gyapjú egy csoda, olyan, mintha a természet egy kis boszorkánykonyhát rendezett volna be benne: sok apró fizikai és kémiai trükk együtt adja a „melegebb, szárazabb, kevésbé büdös” élményt. Ez nem romantikus túlzás, hanem anyagtudomány.

A gyapjú azért melegebb, mert a szálak felépítése hullámos (ezt hívják krimpnek). A hullámosság rengeteg apró légzsebet tart bent. A levegő a legjobb szigetelő, és a gyapjú lényegében egy levegővel töltött labirintus. A műszál gyakran sima és egyenes, így nem csapdáz annyi levegőt.

A másik trükk a keratin: ez a fehérje (ugyanaz, mint a hajban) természetes nedvességszabályzó. A gyapjú képes magába szívni a saját súlyának akár 30%-át vízből úgy, hogy tapintásra még mindig száraznak hat. Ettől működik „klímaként”: nem hagy hirtelen kihűlni vagy felmelegedni.

A gyapjú nem büdösödik akkor sem, ha hetekig, vagy hónapokig nem mosod ki. E mögött biokémia áll, nem varázslat. A gyapjú szála enyhén savas és hidrofil — vonzza, elvezeti és szétoszlatja az izzadtságot, így a baktériumoknak nehezebb gigantikus lakomát rendezniük. Kevesebb baktérium = kevesebb szag. A műszál hidrofób, nem szívja fel a nedvességet, hanem megtartja a bőrön, ahol a baktériumok vidáman szaporodnak, ezért lesz „sportpóló-aroma”.

Ízletes kis mellékhatás, hogy a gyapjú tűzállóbb is. A keratin 570 °C körül kezd égni, míg sok műszál olvad, csöpög, és sajnos rátapad a bőrre.

Van még pár finom előny: a gyapjú természetes rugalmassága miatt nehezen gyűrődik; elektrosztatikusan kevésbé töltődik fel; ökológiailag is kedvezőbb, mert lebomlik, míg a poliészterre még az unokáid is emlékezni fognak.

A gyapjú olyan anyag, amelynél jól látszik, milyen csodásan tud az élővilág megoldani fizikai problémákat. A műszál ipari logika szerint készül, a gyapjú pedig evolúciós logika szerint — és a kettő közti különbség nagyon érződik viselés közben.

A gyapjú hátrányai a műszállal szemben

Utálom, amikor a zöldek csak pro dolgokat említenek egy-egy fenntartható megoldás taglalásánál. Pedig hát nyilván nem véletlen tértek át a műszálra és egyéb anyagokra, ha minden ilyen hiper-szuper lenne a gyapjú körül. Nézzük akkor, milyen hátrányokkal kell szembenézzen az, aki ezt a természetes megoldást választja.

A gyapjú egyik fájó pontja az érzékenység a kezelésre. Ha rosszul mosod — túl meleg víz, túl sok dörzsölés — akkor a pikkelyei egymásba kapaszkodnak, és hipp-hopp csinál belőle egy kicsi, filces tömböt. A műszál kedélyesen nevet ezen és túléli a vad mosógépes kalandokat.

A másik gyenge pont az ár. A gyapjú lassú, állatból jön, kézi munkát igényel. A műszál gyárban készül, gyorsan, olcsón, monstrum-szövőgépekkel. Nem csoda, hogy a poliészter árban padlót fog az állati eredetű szálak mellett. (Kivéve ha magad csinálod vagy kevésbé előkészített gyapjúval dolgozol. Én jelenleg 4100.- HUF vagyis 55 RON-os kilós áron veszem mind a kártolt gyapjút, mind a fonalat.)

A gyapjú a környezettel jól bánik, de a szervezetedben néha kileng: vannak, akiknek a gyapjú szúrós, sőt néha allergiás reakciót is kiválthat (bár ez ritkán valódi gyapjúallergia, inkább lanolin-érzékenység).

A gyapjú víz alatt nehéz lesz, és lassan szárad. Ez nem dráma, csak hát ha a panel fürdőd fregoliját egy hétig beteríti a gyapjúpulcsid, akkor nemigen marad hely másnak és neked se lesz mit felvenni, ha minimalista ruhatárad van.

A molyokkal is megvan a történelmi ellenséges viszonya. A műszál nem különösebben érdekes a molyoknak, a gyapjú viszont kulináris luxusfogás számukra.

A gyapjú finom, élő anyag, és mint minden élő rendszer, igényli a törődést. A műszál ezzel szemben egy ipari katona: tartós, olcsó, könnyen kezelhető, de nem olyan lélegző, nem olyan szagellenálló, és nem olyan „okos”, mint a gyapjú. A választás kicsit olyan, mint a kézműves kenyér és a szupermarketes toast: mindkettőnek megvan a maga tere. A döntés a te kezedben van.

Gyapjúfeldolgozás folyamatai

Ha mindezek után mégis a gyapjú mellett döntünk, akkor érdemes minél korábbi folyamatba belekapcsolódni a feldolgozási lépcsőn. Szerintem minden része gyönyörű, igazi sikerélménnyel kárpótolja, hogy lemarad az ember a legújabb Facebook posztokról.

Miután lenyírják a gyapjút, eltávolítják a nagyon piszkos, használhatatlan részeit (nyilván kézzel), és kimossák. Ekkor még marad benne egy csomó széna/szalmadarab és jócskán tartalmaz még lanolint is. Minél intenzívebb a mosás, minél forróbb a víz és minél több a lúg a mosóvízben, annál jobban ki lehet mosni belőle ezt a gyapjúzsírt, bár szerintem, ha az ember nem akarja festeni, akkor nem annyira érdemes. Jó szaga, balzsamos tapintása és víztaszító hatása van ugyanis ettől a természetes védőbevonattól.

Mosás után kártolják, vagyis addig fésülgetik egyre sűrűbb és sűrűbb fogú “kefékkel”, míg végül előáll a fonásra és nemezelésre alkalmas kártolt gyapjú. Ez egy paplanszerű pihe-puha cucc, amihez alig mer az ember hozzányúlni, nehogy elrontsa. Legalábbis én 🙂

Itt kettéválk a dolog, mert lehet belőle nemezelni, vagyis mechanikusan egy kis hő és esetleg szappan segítségével összeakasztgatni az apró gyapjúszálakat, amiből olyan erős, kicsit merev és stabil anyag lesz, amiből aztán nagyon sok dolgot lehet készíteni. Az én álmom egy nemezkalap, egy mellény és egy aláfekvő a sátorozásnál. De erre nem most fog sor kerülni.

A másik út a fonás, vagyis, hogy a szálakból fonalat készítenek sodrás segítségével. Ezek a fonalak lehetnek egészen vékonyak vagy akár 1 cm-es átmérőjűek is, amiből lehet szőni, kötni, horgolni.

Minimális eszközzel megvalósítható gyapjúruhák

Most a kártolt gyapjúból indulok ki, mert nagy valószínűséggel úgyis mindenki ahhoz tud hozzájutni leghamarabb.

Ilyenformán a legkevesebb eszköz a nemezeléshez kell, eleink a lovas magyarok talán ezért is alkalmazták ezt a felhasználást a legszívesebben. Kb. egy szappan kell hozzá, de megkockáztatom, hogy ha nagyon muszáj, anélkül is működik.

A másik, a magyarok körében annyira nem hagyományos alkalmazás a kötés és a horgolás. Ehhez a kártolt gyapjút előbb megfonják, amihez elegendő pusztán egy fából készült orsó, majd pár erősebb kerekre faragott faág segítségével ( amit mi elmésen kötőtűnek nevezünk ), hurkokat hozunk létre a szálból, a szemszámok variálásával hozva létre az anyag formáját. Horgolás ugyanez, csak a pálcika végén egy horog van, ami bele tud kapaszkodni a fonalba.

Szóval semmi fakszni csak kitartás kérdése, hogy az ember akár menő ruhadarabokat csináljon magának abszolút minimális ökológiai lábnyommal, esetleg minimális anyagi ráfordítással, teljesen önállóan.

A gyapjú ezért számomra a függetlenség és a szabadság jelképe.